PIHENTETŐ,SZÉP HÉTVÉGÉT KÍVÁNOK.....

PIHENTETŐ DÉLUTÁNT KÍVÁNOK!

Szép Napot Kívánok!

Szép Estét Kívánok!

Barátság...

RÚZSA MAGDI - GABRIEL

Szerettem volna...

Szerettem volna...


Szerettem volna boldog lenni
Mégis olyan sokat kellett szenvedni
Pedig apró dolgoknak tudok örülni
Hidd el szeretettel, a világ felé fordultam
Simogattak és biztattak szép szavakkal
A szívem már acélba öltözött
A fájdalom mélyen belém költözött
Már hinni sem merek neked
Pedig olyan jó simogató szereteted
Annyira vágyom, hogy fogd a kezem
És még kicsit örülhessen szívem.

Szeretlek...

Szeretlek...

Te vagy az egyetlen a földön,
akiért mindent megteszek,
veled életemet töltöm,
nem csak a múló perceket.

Nem ígérek kincset, csillagot,
csak egy hű szívet adhatok.
Érzem másé nem lehetsz,
én is csak a tied, ha örökké szeretsz.

Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon,
itt vagy velem, s kezedet foghatom,
ezer veszély, szakadék mélye vár,
le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már.

(Goethe)

Szerényen tündökölni

Tatiosz: Szerényen tündökölni

Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint
válhatsz. Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a
soha el nem indulónál.
Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni.
Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd,
hogy a többiek is erre vágynak.
Miért szeretnek minket a többiek? Amiért egyáltalán szeretni érdemes:
magáért a szeretetért.
Tanulj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi.

Köszöntelek...

Angyal

Water Effect by Crazyprofile.com

Kelly Family - An Angel

Water Effect by Crazyprofile.com

Juhász Gyula - Mese

Egy világvégi házban
Világszép lány lakott,
Világ végére néztek
Ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
Nem látott senkit ő,
Az Óperencián túl
Megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
A csillagos eget,
Tavasz táján szívében
Valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
Valakit várt nagyon,
De csak a csillag nézett
Be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
Hideg és halovány.
S hiába várt örökké
A világszép leány...

Femis Éva: Létünk

Mint pókban hangtalanság,
Mint vakondban a sötét,
Csupasz csigában védtelenség,
Sajátos színű láng a lét.

Mint víz a tűznek ellenében,
Teknősbéka s a gyorsaság,
Mint leopárd s az alázat, és
termő gyümölcsfán száraz ág.

Az együttélés tarka vászon,
Ellentét és vonzás, miközben
Pacsirta trilláz fenn az égen,
a földön veréb kotorász.

Viaskodik a fény s az árnyék,
De ölre megy a tett s a szándék,
Magas és mély, az ép s a torzó,
Ferdén tekint rútra a vonzó.

A rest irigy a szaporára,
Szegény a gazdagot ki nem állja,
Aki a fátylat fellebbenti,
A titkolózók szemét sérti.

Adakozás a fösvény átka,
A fényűzés a szerényt bántja,
Elmúlás szitál a bölcsőre,
Hóvirág a tél temetésre.

Az emléket feledés fojtja,
Erényre ásít bűnök foltja
Kinek fegyvert adnak kezébe,
Messze riad tőle a béke.

Gyertyák lángja oszlat sötétet,
A májusi fagy rügyhalált élvez,
Vitázik olykor test és a lélek,
Mintha nem velük lennénk egészek.

A Janus arc két égtájat idéz,
Ad a jobb-, de vehet el bal kéz,
S az ellentétek eredője
Létünk, s tartja mindmáig élve.

Várnai Zseni

VIRÁGOS ÁG...

Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.

Termése érik, pirul, gömböjűl,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.

S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.

Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.

S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...

Komáromi János: Álmaim folyója

Csordogál
álmaim folyója
csillannak
habjai hullámtarajoknak

Az idő
lehunyt szemmel utazik
álmaim vizén, amely
a valóság elmosódó
partjai között
örvénylik, zúdul,
hömpölyög

Árad szabadon
a korlátok közé szorított
végtelen
 

A kezdet...
messzi források
kicsiny cseppjei
 

A vég...
a mindent elnyelő

tengernyi lét.

Dalos: Te vagy

Te vagy az ösvény, új utat adj,
Te vagy a szellő: óvj, simogass,

Te vagy a patak, friss vízhozó,
Te vagy a madárdal, nyugtató,

Te vagy a hegyben ezüst telér,
Te vagy az, kit két kezem elér!

Te vagy a gyöngyöző kacagás,
Te a ruhámon vagy szakadás,

Te vagy az oltás: a gyógyító,
Te vagy a szép nő, a bódító...

Te vagy az élet, a nagy folyó
Min hajózni nehéz, de szép és jó!

Weöres Sándor: A létezés

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő.
De közös lényegük, a létezés, nem keletkezett, nem pusztuló, nem határolt, nem egyéni, nem külön-lévő. A létezés mindenben azonos.
A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.
Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvel rögzíthetőt keresi: értelme van. Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.

Radnóti Miklós - Rejtettelek

Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szívemben,
s bordáid szép ívét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélegző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten

szorítlak száz karomban.