Szeretlek....

Szeretlek...

Csak így, ilyen köznapian
ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan
hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,
és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:
mi újság, hogy vagy és effélék.
Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,
mennyi közöny, rosszallás, idegenség,
gyanakvás, harag, meg nem értés,
mennyi odvas, rosszindulat fűz bennünket egymáshoz
kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.
Milyen kevesen figyelnek szavainkra,
ha azt mondjuk: kedves barátom,
egyetlen szerelmem? Mikor mit ír elő konvenciónk,
miközben szavaink tartalma rég kihullott,
és ezt nem kéri tőlünk senki számon,
hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok,
és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,
nem több közhely szavaink egyikénél,
ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll.
De hát én, szeretlek, salakmentesen, forrás tisztán,
őrzöm hangod emlékezetem kazettájában,
és őrzi a testem kezed simítását,
őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa
a visszapergetett filmszalagon
az egyszerit, a megismételhetetlent,
az egymásra talált test ünnepét,
az egymást dajkáló lélek hétköznapjait.
Szeretlek,
és folytathatnám: szeretlek, mint....,
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevéssé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
akár messze vagy
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van vagy lesz velünk,
igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:
Szeretlek!
Ma harminc hét éve mondtunk Igent,
Volt benne minden.
De szeretlek és úgy érzem te is
ez a lényeg.

(B.Éva)

Szeretlek nagyon!

"Meg sem tudnám mondani, mikor szerettem
beléd... talán már akkor, amikor először
érintettelek, vagy amikor észrevettem, hogy én
sem vagyok közömbös számodra.

Mondom, nem tudom: annyi bizonyos csupán,
hogy egyre többet gondolok rád, s egyre
kevésbé találom a választ! Emlékszem, úgy
szerettem volna, hogy maradj -, s annyira
felkavart a gondolat. Felidéződik most, milyen
lázasan vártam, hogy megcsörrenjen a telefon,
de azt is reméltem, mégse szól majd: egyszerűen
nem tudtam, miként fejezhetném ki mindazt,
amit érzek, átjárt a szorongás, nyelvem
elakadt...

Meglepsz néha még ma is - mennyi izgatott,
sóvár és aggódó gondolatom száll feléd: talán
mert még mindig naponta beléd szeretek...
újra és újra."

/J- Delere/

Ha lenne egy percem

Ha kapnék egy percet,
ami végtelen,
átölelnélek csendesen,
s egy búcsúcsók közötti
könnyes pillantással,
kezedbe tenném
az életem

Kun Magdolna

Igazság.....

Réges-régen életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb. Egy bölcs hang, aki nevelt engem, s aki tudta, mi az a szeretet, azt mondta bennem: Ha Ő AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte! Én mégis állandóan zokogtam.
És képzeld: visszajött! Öt év után! Öt hosszú év után. Visszajött egészen másképp, mint ahogy elment. Én is megváltoztam, teljesen, mire visszajött.
Azóta vele élek, több mint egy fél évszázada. Abban az öt keserves évben tanultam meg, mi az IGAZI SZERETET. Nem "elengedő" - mert az olyan, mintha eltépnéd egy léggömb zsinórját, s elengednéd a határtalan semmibe. Nem. Az Igazi Szeretetnek nincs zsinórja. Láthatatlan és eltéphetetlen. Mindig megmarad. Bárhová mehet, kalandozhat, kóborolhat, öregedhet, vénülhet, változhat, másokkal is próbálkozhat - de visszatér. Az Igazi Szeretet nem térben és időben van. Ezért szabad.

Müller Péter

Valóság....Igazság....

Nem tökéletes. Te sem vagy az, és együtt sem lesztek soha azok. De ha meg tud nevettetni legalább egyszer, tartsd az életedben és add a lehető legtöbbet, ami tőled telik. Nem fog verseket írni. Nem fog rád gondolni minden pillanatban. De egy olyan részét adja neked, amit meg tudnál törni. De ne bántsd, ne változtasd meg, és ne várj el többet attól, mint amit adni tud. Ne analizáld. Mosolyogj, ha boldoggá tesz, ordíts, ha felidegesít, és hiányozzon, amikor nincs melletted. A szerelem kemény, főleg ha birtokolni akarod. Tökéletes pasik nem léteznek, de egy mindig lesz, aki számodra tökéletes.

Bob Marley

"Azzal, hogy szeretünk valakit, a kezébe adjuk a

lehetőséget, 

hogy fájdalmat okozzon nekünk..."

Szenvedély.....

Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. (...) A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. (...) Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél.

Ha eljön Joe Black c. film

Szerelem......

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni. Müller Péter

Kapcsolatok....

A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is szükségünk van mindarra a gyengédségre, csábításra, törődésre, ami az udvarlás idején természetes volt. E nélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem a szeretetlenség, hanem a kényelmesség, a lustaság - de túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is - ahogy a növény - arra fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá. Popper Péter

Boldogság!

Találkozás

Találkozik két ember, akik mások számára teljesen hétköznapiak, átlagosak, jelentéktelenek. De egymás számára cseppet sem azok. Mert van valami megfoghatatlan dolog, kisugárzás, varázslat, ami rendkívülivé teszi őket egymás szemében. Hogy amit a másiktól kapnak, az számukra csoda, kellemes érzés. Bármi legyen is az. Csitáry-Hock Tamás

Ahogy sétálsz a parton

Mezei István Ahogy sétálsz a parton Szép, ringó tested nekem alabástrom, ahogy sétálgatsz a forró partokon, Veled kúszik apályom és dagályom, alga-palástom most reád borítom. Örömöt, kagylót magunknak keresek, bokád nyaldossák végtelen tengerek, a világunk nyitott, fényes és kerek, habokból vetettem ágyunkat Neked. Kiszáradt a szám, nem mond sokat, tanácstalan bölcsek csak mosolyognak, mielőtt az éjünk kettőnket befogad, fényében mosdat az éltető Nap. Nyugaton, még messze távol az este, vetkőzöm is pőrére, meztelenre, mily sebezhető is az ember lelke, vigyél el magaddal bájos tereidbe. Bár felmérhetném, előre tudhatnám, hogyan mér az idő életünk súlyán, mikor ér hozzánk az utolsó hullám, meddig tart majd nekünk ez a délután. Hány közös év vár minket, öt-hat vagy tíz, áramlik e a szerelem, mint a víz, lesz e csókunkban zamat, édes íz, mely a megszokástól minket majd elvisz.