Femis Éva: Létünk

Mint pókban hangtalanság,
Mint vakondban a sötét,
Csupasz csigában védtelenség,
Sajátos színű láng a lét.

Mint víz a tűznek ellenében,
Teknősbéka s a gyorsaság,
Mint leopárd s az alázat, és
termő gyümölcsfán száraz ág.

Az együttélés tarka vászon,
Ellentét és vonzás, miközben
Pacsirta trilláz fenn az égen,
a földön veréb kotorász.

Viaskodik a fény s az árnyék,
De ölre megy a tett s a szándék,
Magas és mély, az ép s a torzó,
Ferdén tekint rútra a vonzó.

A rest irigy a szaporára,
Szegény a gazdagot ki nem állja,
Aki a fátylat fellebbenti,
A titkolózók szemét sérti.

Adakozás a fösvény átka,
A fényűzés a szerényt bántja,
Elmúlás szitál a bölcsőre,
Hóvirág a tél temetésre.

Az emléket feledés fojtja,
Erényre ásít bűnök foltja
Kinek fegyvert adnak kezébe,
Messze riad tőle a béke.

Gyertyák lángja oszlat sötétet,
A májusi fagy rügyhalált élvez,
Vitázik olykor test és a lélek,
Mintha nem velük lennénk egészek.

A Janus arc két égtájat idéz,
Ad a jobb-, de vehet el bal kéz,
S az ellentétek eredője
Létünk, s tartja mindmáig élve.